Ars Poetica
A művészet játék. Gondoljunk csak arra, milyen kifejezéseket használunk az alkotás folyamatával kapcsolatban! Játszik a színész és magának a színdarabnak a neve is játék, legyen akár víg-, akár szomorújátékról szó. A hangszeres művészek szintén játszanak instrumentumaikon. A művész felvesz egy, a szerepe nyújtotta sajátságos álarcot, egy nézőpontot, amelynek a segítségével megjelenít egy figurát, hangulatot, érzést vagy színt. Nem magát adja, játszásiból más bőrébe bújik.
A művészet kommunikáció, közlés, annak érdekében, hogy hatást gyakoroljunk valakire. A művész nem magáról beszél, azzal ér el hatást, hogy mások szellemét idézi meg. Egy alakét, egy évszakét, vagy a roueni katedrális fényeiét. Még akkor is, ha olykor önarcképet önéletírást alkot, eltávolodik magától, magát kívülről szemlélve festi képét. Bár alkotása tükrözi benső világát, a művész önmagát nem közvetlenül jeleníti meg. Ez különbözteti meg a műkedvelőtől. Az ember saját belső szerveinek nyilvánosság elé tárása, a piedesztálra állított önkielégítés az amatőrök jellemzője. A művész midig ura önmagának, ő a varázsló, aki nem kerül önnön bűvöletébe.
A művészet az, ahogy a szabályszerűségek érvényesülnek a műalkotásban. Minden játéknak vannak szabályai. Ahogy Isten szüntelenül játszik, úgy a művész is játszik. A legtöbb, amit tehet, hogy Isten játékának részese lesz. Ha Tőle függetlenül játszik, akkor Istent játszik, s így elbukik.